Látásjavítás természetes módszerekkel

Látásjavítás tudati szinten, lazítással, relaxációval, megfelelő táplálkozással

 

bates.jpg

William Horatio Bates (1860-1931) amerikai szemorvos dolgozta ki a látástréninget. A szem működésének kutatása során a látás javítását teljesen új, forradalmi úton közelítette meg. Szemtükör segítségével megfigyelte, hogyan viselkedik a szem, hogyan változik az alakja, amikor jól, illetve amikor gyengén látunk. Éveken keresztül több száz beteget megvizsgált, és tanulmányozta, hogyan változik a szem, amikor olyan dolgot csinálunk, amit szeretünk, és amikor olyat kell csinálnunk, amit nem szeretünk. Megfigyelte a szem állapotát olyan esetekben, amikor a páciensek idegesek, zavartak, izgatottak, pihentek voltak. Arra a következtetésre jutott, hogy látásélességünk függ fizikai és érzelmi állapotunktól. Kutatásai szerint a látásproblémák rosszabbodnak a mindennapi stressz esetén. Bebizonyította azt is, hogy a problémákat a helyes nézési szokások kialakításával orvosolni lehet.

A szemgolyó külső izmainak minden rendellenességét a feszültség, vagy a látáshoz társított megerőltetés kíséri, és ennek a feszültségnek az oldásával az izmok működése normálissá válik, és a fénytörés minden hibája eltűnik.

Mindenki képes rá, hogy tetszés szerint, bizonyos feltételek mellett ellazuljon. Az állandó ellazulás fenntartása néha sok időt és találékonyságot igényel. Mindenkinél más és más módszer hatásos. Minden ember másképp erőlködik, amikor néz, így a feszültség enyhítése is változatos módszereket igényel. Mindegy, milyen úton sikerül ezt elérnünk, a lényeg a relaxáció. Tökéletes látást csak ellazulás által szerezhetünk. Semmi más nem számít.

Amikor az elme nyugalomban van, a szemek sem fáradnak ki, és amikor az elme igénybevételnek van kitéve, képtelenek pihenni. Bármi, ami pihenteti az elmét, kedvezni fog a szemeknek is. Biztosan mindenki megfigyelte már, hogy a szemek nem fáradnak el olyan hamar, amikor egy érdekes könyvet olvasunk, mint mikor valami unalmasat, vagy nehezen érthetőt.

A szem egészsége annak vérellátásától függ, a keringést pedig a gondolatok jelentősen befolyásolják. Amikor jó, pozitív gondolataink vannak – azaz nincs bennük izgalom, vagy feszültség – az agy keringése normális, a vérellátás a látóidegben és a vizuális központokban teljes, így a látás tökéletes. Amikor gondolataink kellemetlenek, (problémáinkon merengünk), a keringés, a vérellátás megváltozik, és a látásélesség csökken. Akár tudatosan is előidézhetünk olyan gondolatokat, amik megzavarják a keringést, és csökkentik a látásélességet, míg olyan gondolatok is teremthetők, amelyek helyreállítják a természetes keringést. Ezáltal nem csak a fénytörés (szemüveges) problémák összességét gyógyíthatjuk meg, hanem a szem sok egyéb rendellenességét is. A jó látást tehát nem erőfeszítések árán kell elérni, hanem közvetett módon, gondolataink tudatos irányításával.

Bármilyen fénytörési hiba, kancsalság, vagy a szem egyéb működési zavara csupán olyan, akár egy gondolat - egy rossz gondolat - és a gyógymód elméletileg annyira gyors, mint egy biztosan relaxáló, pozitív gondolat. Egy másodperc töredéke alatt a legnagyobb fokú fénytörési hibát is kijavíthatjuk, a kancsalság is eltűnhet, vagy az amblyopia (tompalátás) csökkenhet. Ha az ellazulás csak pillanatnyi, a javulás is pillanatnyi. Amint állandóvá válik a relaxációs állapot, a gyógyulás is állandó lesz.

A teljes ellazulás azonban nem jöhet létre, ha bármilyen erőfeszítést teszünk a cél érdekében. Amíg, akár tudatosan, akár tudattalanul azon gondolkozunk, hogyan szabaduljunk meg a látástraktus stresszes állapotától, ezzel egy újabb feszültség generálódik, mely megnehezíti a gyógyulást.

Nagyrészt tudatunkkal látunk, és csak részben a szemeinkkel. A látás jelensége attól függ, hogyan értelmezi az elme a retinára érkező jelet. Az, amit látunk, nem maga a jel, hanem annak sajátos értelmezése. A méret, szín, alak és elhelyezkedés mind egyéni benyomás, mely a retinális kép tudat általi értelmezésétől függ. A hold kisebb az égbolt közepén, mint a horizontnál, bár az optikai szög ugyanaz, és a retinára kifejtett hatás is ugyanaz. A horizontnál az elme öntudatlanul összehasonlítja a képet a környező tárgyak képével, míg az égbolt közepén nincs semmi, amivel összehasonlíthatná.

 

Általában azok, akik soha nem hordtak szemüveget, könnyebben gyógyulnak meg azoknál, akik korábban szemüveget hordtak. Kortól függetlenül az ellazulás a fénytörési hibákat csökkenti, de a gyerekek általában sokkal gyorsabban gyógyulnak a felnőtteknél. Tizenkét, vagy akár tizenhat év alattiak, akik soha nem hordtak szemüveget, általában néhány nap, hét vagy hónap alatt meggyógyultak egyszerűen azáltal, hogy minden nap gyakoroltak a Snellen-táblán.

Dr. Bates: Perfect sight without glasses (Tökéletes látás szemüveg nélkül)





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 225
Tegnapi: 169
Heti: 915
Havi: 3 066
Össz.: 434 984

Látogatottság növelés
Oldal: Dr. William H. Bates
Látásjavítás természetes módszerekkel - © 2008 - 2017 - szemtorna.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szürkehályog szemtorna - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »